Úgy sarjad ki a tavaszból, észrevétlenül, mint rögből az apró virág. Először föl sem tűnik, hogy ez már a nyár, csak azt látjuk, hogy minden egyre szebb, teljesebb, hosszabbak a nappalok, színesebb a madarak kórusa az erdőben, derékig szökken a fű a réteken.
Aztán egyszer csak, mint egy haranggörbe csúcsán, az egész színpompás kavalkád magába hanyatlik. A fák kibomló levelei eltüntetik az avar vidám kis virágait, a madarak napközben már nem énekelnek. Lomha, elégedett csönd üli meg a dombokat. A nappali forróságban gőzölögnek a pocsolyák, portengerré változnak a kis földutak, délibábok villódznak az aszfaltcsíkok fölött. Elviselhetetlen a hőségbe borult táj magánya, amit csak néha tud megtörni egy-egy heves, villámlásokkal tarkított zivatar. Ha szerencsénk van, eső után a fény szivárványokat fest a tisztuló égre.
Mégis, mikor a hő lassan kifacsarja az életet mindenből, mikor egyre csak sárgul és satnyul az udvarunk féltve őrzött pázsitja éppúgy, mint a mező színpompás virágai, ekkor nyitja meg az ember előtt a természet legbőségesebb kincsestárát. Ilyenkor kerül az ezernyi zöldség és gyümölcs az asztalunkra, amik épp a tikkasztó napfénytől lettek olyan édesek és ízesek, amilyenek soha nem lesznek már az áruházak polcain. Ugyanez a jóságos hő színezi lassan aranyszínűre a búzatáblákat, hogy a nyáron már arathassunk, és kezünkben érezzük a megélhetést a következő évre.
Az tanév véget ér, és az ifjúság kiözönlik a városokba, tavak partjára. Még a legelvetemültebb munkamániások is kivesznek egy hét szabadságot, hogy a családjukkal töltsék végre az időt. Az autópályák lustán kígyózó kocsisorokká változnak minden szombaton, ahogy az emberek félrelöknek mindent, és elutaznak valahová, lehetőleg messzire, de minimum a Balatonig.
Miért tesszük ezt? Miért ne tennénk? A nyár a szabadságot hozza az édes illatú szelekkel. Ilyenkor mindenki fogékonyabb a szépre, az örömtelire. Szükséges elhagyni a hétköznapok kerékvágását, hogy új erővel térhessünk vissza oda. Kell a távolság, hogy lássuk, mi maradt az életünkben, ami nem tesz boldoggá, ami fölösleges, amit eddig rosszul csináltunk.
A nyár a beteljesült vágyak évszaka. Legyen szó szerelemről, utazásról, vagy más tervekről, mindegy együtt van, hogy megvalósítsuk a legmerészebb elképzelésinket. A korlátlan lehetőségek azonban felelősség elé is állítanak minket: mennyire tudunk élni mindazzal, amit kaptunk? Ki tudjuk használni a szabadságot, az időt, az alkalmat?
A nyár eleji tombolás szép lassan lecsendesedik, ahogy megérkezik az augusztus. A vágyak valóra válnak, az utazások véget érnek. A nappalok rövidülnek, de ilyenkor a legszebbek az éjszakák. A langyos estékben jó kifeküdni a kertbe, nézni a hullócsillagokat, és a jövőről ábrándozni. Ilyenkor érezzük a legjobban, hogy bármilyen messzire szaladunk, bármilyen csodák várnak ránk, mégis a legjobb érzés hazaérni.
Keresni izgalmas, de jobb megtalálni. Harcolni kell, de örülünk, ha véget ér. A tervek szépek, de a legszebbek akkor, amikor már valóra váltottuk őket. A beérkezés legtöbbször azonban csak átmeneti. Ezért indulunk néhány hét múlva új útra, új harcba, új keresésre, ahogy elérkezik az ősz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése